Kedves Vendégeink!
Házirendünk célja, hogy Vendégeink a szükséges információk birtokában nyugodtan pihenhessenek.
Az Apartmanban csak azok a Vendégek lakhatnak, akik a házirendben leírtakat magukra és a hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják, valamint felelősséget vállalnak a Házirend be nem tartása miatt okozott kárért. A Házirend az Apartmanban tartózkodó valamennyi Vendégre vonatkozik. Ha a vendég a szálláshelyet elfoglalja, ehhez a házirendet elfogadta és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
1. Érkezés és távozás

1.1 Az érkezési,- és utazási időpontban a Szálláshely-szolgáltató szükség esetén a helyszínen rendelkezésre áll.
1.2 A szálláshely az érkezés napján 15 órától 20 óráig foglalható el és az elutazás napján 10 óráig áll rendelkezésre.
1.3 Várható érkezéséről előzetesen tájékoztassa a Szállásadót a lent megadott telefonszámon.
2. Parkolás
Saját zárt parkoló.
3. Szálláshely elhagyása
3.1 Elutazáskor az Apartmanban kérjük, ne hagyjanak mosatlan edényt, illetve a szemetet a gyűjtőedényekben hagyják.
3.2 Távozáskor és éjszakára kérjük az épület bejáratát kulcsra zárni.
3.3 A Vendégházban elhagyásakor zárják be az ajtót, és csukják be az ablakokat.
3.4 A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot le kell adnia a Szállásadó részére. Ennek időpontjáról kérjük, előzetesen tájékoztassa a Szállásadót.
Kérem, hogy az átadott kulcsokra vigyázzanak, elvesztése esetén a zárcserét és a plusz kulcs másolását ki kell fizetni. A kulcs elvesztése esetén távozáskor kártérítési összeget (20 000 Ft) számolunk fel.
4. Reklamáció
4.1 A szállás elfoglalásával a Vendég elismeri, hogy a szállás mindenben megfelel a hirdetésben látottakkal, utólagos reklamációt nem fogadunk el.
4.2 Amennyiben a tartózkodás alatt az Apartmannal kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a Szállásadót. Utólagos reklamációt nem fogadunk el!
5. Szolgáltatások
5.1 A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, az ágynemű, huzat, törülköző, szaunalepedő és fürdőköntös használatot , valamint a normál használat utáni takarítást.
5.2 A Szálláshely-szolgáltató éjjel-nappal elérhető telefonon.
5.3 Transzferszolgáltatást nem vállalunk.
6. Tisztaság és takarítás

6.1 Érkezéskor az Apartman tiszta, fertőtlenített, kitakarított állapotban fogadja a Vendégeket.
6.2 A Vendégek az ottlétük alatt maguk ügyelnek a tisztaságra.
6.3 A tisztaság fenntartása érdekében lehetőség szerint kérjük, használjanak váltócipőt, papucsot.
6.4 Takarítás a vendégek távozása után történik, a helyiségek tisztán tartásával, takarítással, fertőtlenítéssel, törölköző-és ágynemű cserével.
6.5 A takarító-és tisztítószerek a mosogató alatti szekrényben vannak kihelyezve.
6.6 Hosszabb tartózkodás esetén, hetente a takarítás, az ágynemű és a törölköző csere biztosított.
6.7 Napi takarítás kérhető.
7. Berendezési tárgyak használata
7.1 Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát. A dekorációs célt szolgáló használati tárgyakat kérjük, ne vegyék el a helyükről.
7.2 Amennyiben a tartózkodás alatt a bútorokat és berendezési tárgyakat áthelyezik, úgy távozáskor azt kérnénk visszarendezni.
7.3. Ha a kárpit foltos lesz, a takarítási költség 5.000,- Ft. Amennyiben kiégetik/kiszakítják vagy egyéb módon kár keletkezik a használatukban lévő tárgyakon, akkor a teljes cserét ki kell fizetni.
8. Eltört vagy elromlott tárgyak
8.1 Amennyiben ottlétük alatt valamilyen használati eszköz eltörik vagy elromlik, kérjük haladéktalanul jelezzék felénk, hogy mielőbb pótolni tudjuk, illetve a javításról gondoskodni tudjunk.
8.2 Mint minden háztartásban, az Apartmanban is előfordulhat, hogy valami a Vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a Szállásadónak haladéktalanul jelezni a fenti elérhetőségek valamelyikén.
9. Étkezés, konyha
9.1 Kérjük, hogy a hálószobában ne étkezzenek.
9.2 A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.
9.3 Távozás előtt a használt edényeket, evőeszközöket szíveskedjenek elmosni, és a hűtőszekrényből a romlandó ételeket eltávolítani.
9.4 A mosogatógép, és egyéb műszaki eszközök használatához szívesen segítünk. A használati utasítások jelentős része a konyhaszekrényben található.
10. Felelősségvállalás
10.1 A konyhai eszközök, és egyéb berendezések nem rendeltetésszerű használat esetén balesetveszélyesek lehetnek – ezeket mindenki csak saját felelősségre használja.
10.2 A Szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért, vagy balesetekért. Az Apartman nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a Vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. Az ingatlanban a vendégek és felelősségük nincs biztosítva semmilyen biztosítótársaság által!
10.3 A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.
10.4 Az Apartmanba behozott személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk. A Vendég köteles vigyázni személyes holmijára és értékeire.
10.5 Az Apartmanhoz tartozó eszközöket annak területéről még ideiglenesen sem lehet elvinni.
10.6 14 éven aluli gyermek csak szülő folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat az Apartmanban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért. Apartmanunk szolgáltatásait 14 év alatti vendég csak szülő kíséretében veheti igénybe.
10.7 Az Apartman területére nem vihetők be a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok, a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok, tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői, hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog, pszichotróp anyag. Ha a vendég az üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be az Apartman területére, azt az üzemeltető a vendég költségére eltávolíttathatja. Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget az üzemeltető kizárja. A vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz harmadik személynek vagy az üzemeltetőnek.
10.8 Egyéni elektromos készülékek Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a vendég felel, a kárt a vendég köteles megtéríteni.
11. Szemét elhelyezése
11.1 A háztartási szemét gyűjtése a konyhai és fürdőszobai szemetesben lehetséges. Ha ezek megtelnének az Önök itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki az udvaron található szemetesbe. Újabb szemeteszsák a konyhában, a szemetes mellett található.
12. Fűtés
A nappaliban, konyhában és a hálószobákban padlófűtés és klíma, a fürdőszobában törölközőszárító és padlófűtés szolgáltatja a meleget.
13. Dézsafürdő
Használat előtt zuhanyozzanak le, a kozmetikai szerektől (naptej, testápoló stb.) a víz opálos lesz.
A dézsafürdő használata ittas állapotban és drogok hatása alatt szigorúan TILOS! A belseje csúszós, erre kérjük figyelni!
A dézsa tetővel lefedhető, így tovább tartja melegen a benne lévő vizet, ezért kérjük használat után, főleg éjszakára letakarni.
A dézsát mindenki saját felelősségére használhatja!
A dézsába ételt és italt bevinni TILOS! Azok beszennyezése esetén extra takarítási költséget számolunk fel, ennek összege 40.000 Ft.
A dézsában esetlegesen okozott mindennemű kár nagyértékű, annak megtérítését minden esetben távozás előtt, a helyszínen kérjük, ellenkező esetben rendőri intézkedést kérünk!
14. Infraszauna és terasz

Az infraszaunát mindenki csak saját felelősségre veheti igénybe.
Kérjük vegyék figyelembe a kabin mellett kihelyezett ellenjavallatokat és információkat.
Ittas állapotban és drogok hatása alatt TILOS az infraszauna használata!
Infraszauna egyedüli használata 18 év alatt nem megengedett.
Szaunázáshoz használják a kikészített szaunalepedőket.
A teraszon lévő napozóágyakat ne vigyék ki az udvarra.
15.Dohányzás és tűzvédelem
15.1 Az Apartman belső helyiségeiben dohányozni / füstölőt használni, illetve a teraszon dohányozni TILOS (elektromos cigarettára és IQOS-ra is vonatkozik). Ennek megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a további szolgáltatás-nyújtást megtagadni és alkalmanként 50.000 HUF kötbért követelni.
15.2 Dohányozni a kijelölt dohányzóhelyen lehet, a bejárat előtt.
15.3 Bármilyen nemű nyílt láng használata tilos, kivéve a gázas grillsütőt! A szálláson a kötelező előírásoknak megfelelően- füstérzékelő került felhelyezésre. A konyhaszekrénybe a mosogató alatt található a poroltó.
16. Vészhelyzet

Tűz esetén azonnal kezdje a mentést és hívja a tűzoltókat a 105-ös számon, majd azt követően a Szállásadót!
17. Háziállat
Háziállatot TILOS az Apartmanba bevinni!
18. Számlázás
Az érvényes foglaláskor meg kell adni a vendég kapcsolattartójának telefonszámát, amit bármilyen probléma, felmerülő fontos kérdések esetére kapcsolattartásból a vendég/vendégek távozásáig megtartunk.
A szállásadóknak adatszolgáltatási kötelezettségük van az MTÜ (mtu.gov.hu) felé. Érkezéskor a vendég köteles a szállásadónak átadni adatfelvétel céljából (BM okmányolvasóval) a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya). A kötelező adatszolgáltatásról itt olvashat részletesebben : vizainfo.hu/szallashelyek
Amennyiben nem szeretné az okmányait átadni a szálláshely tulajdonosának, előzetesen e-mailben elküldheti okmányai fotóját a napsugar.ujudvar@gmail címre / szem.igazolvány hátoldalára van szükség/.
Mivel a NAV követelmény előírja a szolgáltatónak a számlázási kötelezettséget, és a számla kötelező eleme a számlázott fél neve és címe, valamint ha cég, akkor annak adószáma is, továbbá mivel e-számlát állít ki a tulajdonos, ezen kötelezettség teljesítéséhez szükségünk van az Ön lakcímére és e-mailcímére. Ezt is a fenti e-mail címre küldheti.
A tulajdonos kijelenti, hogy a vendég/vendégek adatait nem használja fel más célból, csakis és kizárólag a fenti kötelezettségekhez, valamint a tulajdonos nem tárolja az adatokat nyomtatott formában. A számítógépen tárolt adatok addig tárolódnak, amíg a reklamáció lehetősége el nem évül.
19. Ellátás
Ellátás: nem szerepel szolgáltatásaink között az étkeztetés, ellenben a jól felszerelt konyhában lehetőség van főzésre.
Élelmiszerboltok és éttermek címe megtalálható az Apartmanban! Házhoz szállítás több étteremből kérhető.
20. Egyéb rendelkezések
20.1 Fenntartjuk a jogot, hogy megválogassuk a vendégkörünket.
20.2 Az Apartmanból való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás, folyamatos szemételhagyás. Aki a felszólítás után is folytatja a kárt okozó tevékenységet, az okozott kár felmérését és kifizetését követően azonnali távozásra köteles!
20.3 A lopás, szándékos károkozás minden esetben rendőrségi feljelentést von maga után.
20.4 A szálláson csak regisztrált vendégek tartózkodhatnak, vendéget nem fogadhatnak!
20.5 Az Apartman nem tud felelősséget vállalni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, áramszünet, stb.).
A fenti számok bármelyikének hívása után, kérjük értesítse a tulajdonost is a házirend legelején lévő telefonszámon. Ne felejtse, hogy felelőtlen hívás esetén Ön viseli annak következményeit.
Fontos telefonszámok tűz és komolyabb baleset, valamint rendőrségi ügy esetén, amit legelőször hívjon :
- Mentők: 104
- Tűzoltóság (katasztrófavédelem): 105
- Rendőrség: 107
Segélyhívó központ (egységes európai szám): 112
Taxi elérhetősége: Kanizsa Taxi 0693 333 777, +3630 733 3777
KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 0693 310 380
Köszönjük, hogy elolvasta és tiszteletben tartja szállásunk Házirendjét.
Kellemes kikapcsolódást, és jó pihenést kívánunk!
Rakos Judit

Napsugár Wellness Apartman
Szálláshely neve: Napsugár Wellness Apartman
Szálláshely címe: 8778, Újudvar, Öreghegyi u. 36.
Szálláshely-szolgáltató neve: Rakos Judit
Szálláshely szolgáltató elérhetősége (telefonszám): +36 20 3892 009
(A Szálláshely-szolgáltató éjjel-nappal, 24 órás ügyeleti szolgáltatásban elérhető telefonon.)
24 órás ügyeleti szolgáltatás: Rakos Judit , +36 20 3892 009
Szálláshely szolgáltató e-mail címe: napsugar.ujudvar@gmail.com
Szálláshely szolgáltató székhelye (értesítési címe): 8778, Újudvar, Dózsa út 7.
Adminisztratív főtevékenység: Magánszálláshely szolgáltatás
Szálláshely-szolgáltató adószáma: 53766869-2-40
NTAK regisztrációs szám: MA23058599